A különbség a jó és a rossz optikai kábel között

1. Külső burkolat: A beltéri optikai kábelek általában polivinil-kloridot vagy égésgátló polivinil-kloridot használnak, és a felületnek simának, fényesnek, rugalmasnak és könnyen lehúzhatónak kell lennie. A rossz minőségű optikai kábelek felülete gyenge, és hajlamos a tapadásra a szoros hüvelyekkel és aramidszálakkal.
A kültéri optikai kábelek PE-köpenyének jó minőségű fekete polietilénből kell készülnie, sima, világos, egyenletes vastagságú, és a kábelképzés után ne legyen kis buborék. A rossz minőségű optikai kábelek külső burkolatát általában újrahasznosított anyagokból állítják elő, amivel sok költséget takarítanak meg. Az ilyen optikai kábelek külső burkolata nem sima, és a külső héjon sok apró gödör található a nyersanyagok szennyeződései miatt. Idővel az optikai kábelek külső héja megreped, és víz kerül be.
2. A hagyományos optikai kábelgyártó vállalkozások általában nagy gyárakból származó A-osztályú száloptikai kábeleket használnak, míg egyes alacsony árú és alacsony minőségű száloptikai kábelek általában C- és D-osztályú száloptikai kábeleket, valamint csempészett, ismeretlen száloptikai kábeleket használnak. források. Ezek az optikai kábelek gyakran nedvesek és elszíneződnek összetett forrásaik és hosszú szállítási idejük miatt, és a többmódusú optikai kábeleket gyakran keverik egymódusú optikai kábelekkel. A kis gyárak azonban általában nem rendelkeznek a szükséges vizsgálóberendezésekkel, és nem tudnak ítéletet mondani az optikai kábelek minőségéről. Mivel az ilyen optikai szálakat nem lehet szabad szemmel megkülönböztetni, az építés során gyakran előforduló problémák a következők: szűk sávszélesség és rövid átviteli távolság; Egyenetlen vastagság, nem tud kapcsolódni a farokszálhoz; A száloptikák nem rugalmasak, és tekercseléskor könnyen eltörnek.
3. Erősítse meg az acélhuzalt: A kültéri optikai kábelekhez használt, törvényes gyártók által gyártott acélhuzal foszfátozott és szürke felületű. Az ilyen típusú acélhuzalok nem növelik a hidrogén okozta károkat, a rozsdát, és nagy szilárdságúak a kábelekké alakítás után. A rossz minőségű optikai kábeleket általában finom vas- vagy alumíniumhuzalokra cserélik, és az azonosítási módszer könnyen fehér megjelenésű. Kézben tartva könnyen hajlíthatóak. Az ilyen acélhuzallal gyártott optikai kábel jelentős hidrogénveszteséggel rendelkezik, és idővel a függő optikai szálas doboz két vége rozsdásodik és eltörik.
4. Acélpáncél: Rendszeres gyártóüzemek hosszirányú tekercselt acélszalagokat használnak kétoldalas rozsdagátló bevonattal, míg az alacsony minőségű optikai kábelek közönséges vaslemezt használnak, amelynek általában csak az egyik oldala van rozsdagátlóval kezelve.
5. Laza cső: PBT anyagot kell használni az optikai kábelbe szerelt, nagy szilárdságú, deformációmentes és öregedésgátló laza optikai szál csőhöz. A rossz minőségű optikai kábelek burkolataként általában PVC-t használnak, amely vékony külső átmérőjű, és csak egy csipetnyire lapítható, hasonlóan az italokhoz használt szívószálhoz.
6. Szálpaszta: A kültéri optikai kábelben lévő szálas paszta megakadályozhatja a szál oxidációját. A bejutott nedvesség és egyéb tényezők miatt a rossz minőségű optikai szálakban nagyon kevés szálpasztát használnak, ami súlyosan befolyásolja a szál élettartamát.
7. A kevlár, más néven kevlár egy nagy szilárdságú vegyi szál, amelyet jelenleg leginkább a hadiiparban használnak. A katonai sisakok és a golyóálló mellények ebből az anyagból készülnek. Jelenleg csak a DuPont és az Aksu Hollandiában termelhet harmincmillió tonna körüli áron. A beltéri optikai kábelek és a nagy teljesítményű optikai kábelek (ADSS) egyaránt aramid fonallal vannak megerősítve. Az aramid magas költsége miatt az alacsony minőségű beltéri optikai kábelek általában nagyon vékony külső átmérővel rendelkeznek, ami költséget takaríthat meg azáltal, hogy kevesebb szál aramidszálat használnak. Az ilyen típusú optikai kábel könnyen elszakad, amikor átfűzi a csövön. Az ADSS optikai kábelek általában nem mernek sarkokat vágni, mert a kábelekben felhasznált aramidszál mennyiségét a fesztáv és a másodpercenkénti szélsebesség alapján határozzák meg.